A PÁPÁK KÖZLEKEDÉSE
Nemrég hazánkban járt a katolikus egyházfő. A ritka esemény alkalmából írtam egy kis összeállítást a pápák egykori és mai közlekedési szokásairól. Ez a poszt most talán kevesebbet foglalkozik a közlekedési eszközök technikáival – mint amit az olvasók megszokhattak -, van benne egy nagy adag történelem is. Remélem, ezzel nem okozok csalódást senkinek.
Az ókorban és a középkorban Itálián kívül kifejezetten ritkán utaztak a pápák, ugyanakkor Itálián belül rendszeresen.
Bizánci utak
A VI-VIII. században több pontifex úti célja Bizánc, azaz Konstantinápoly volt. Ezt az utat természetesen jellemzően hajón tették meg. I. János volt az első, aki Bizáncba utazott 525-ben. I. Agapét 535-ben látogatott Konstantinápolyba, itt is halt meg 536-ban. Vigilius pápa 547-ben nem önszántából, hanem a császár utasítására indult Bizáncba. Csak 555-ben indulhatott haza, de hazafelé a szicíliai Siracusában elhunyt.
I. Mártont 653. június 15-én II. Konsztansz bizánci császár Rómában elfogatta, Bizáncba vitte, börtönbe vetette, bíróság elé citálta, eretnekség és felségárulás vádjával bűnösnek találta, végül a Krím-félszigeten lévő Kherszonészoszba száműzte. Márton 655. május 15-én érkezett meg száműzetésének helyére, ahol szeptember 16-án meghalt. A tömlöcből levelet küldött Rómába kérvén, hogy válasszanak új pápát. 654. augusztus 10-én – ekkor még Márton élt – megválasztották I. Eugént (helytelenül: Jenőt).
Konstantin pápa 710-ben utazott a keleti fővárosba, majd 711-ben visszatért Rómába. Legközelebb csak VI. Pál látogatott ide, de akkor már a várost Isztambulnak hívták.
Át az Alpokon
A Liber Pontificalis (Pápák könyve) szerint III. István pápa frankföldi útja volt az első alkalom, amikor a Pontifex nyugat felé kelt át az Alpokon, illetve nyugati állami vezetőt látogatott meg. A forrás szerint István 753. október 14-én indult, november 15-én kezdte meg az átkelését a Szent Bernát-hágón, majd 754. január 6-án találkozott Kis Pippin frank királlyal a Champagne grófságban lévő Ponthionban. Ezt követően Párizsba is ellátogatott. Azonban óvatosan kell kezelni ezeket az adatokat, mivel a Szent Bernát-hágó akkoriban télen járhatatlan volt. Az Annales Regni Francorum (A frank királyok évkönyve) ezt írta a 753. évről: „Ugyanebben az évben István pápa felkereste Pippin királyt Carisiacum (Quierzy, Párizstól északra) nevű birtokán, kérlelve, hogy védje meg őt és a Római Egyházat a langobardok zaklatásától”. Utóbbi forrás alapján úgy tűnik, hogy István mégis járt Frankföldön, viszont nem írja, hogy télen kelt volna át az Alpokon.
Nem tudjuk, hogy milyen közlekedési eszközt használt. Az Alpok hágói akkoriban szekéren nehezebben voltak járhatók, a legtöbb utazó szamárháton kelt át. Mivel a kengyel kicsit később, 800 tájékán jelent meg – ekkor vették át az avaroktól – ezért kevesebben közlekedtek akkortájt lóháton.
VIII. János pápa francia – pontosabban inkább nyugati frank – útjával kapcsolatban már nincsenek kérdőjelek. 878-ban először Arles-ba látogatott, majd a II. troyes-i zsinaton elnökölt, ahol újrakoronázta II. (Hebegő) Lajos királyt. Később is számos ízben utaztak a pápák francia földre: például, amikor II. Orbán 1095-ben a clermont-i zsinaton hirdette meg az első keresztes hadjáratot. 1118-ban II. Gelasius pápa a Frangipanik felkelése elől a burgundiai Cluny apátság épületébe menekült, itt is halt meg 1119-ben.
Ha már a troyes-i és a clermont-i zsinatokat említettem: több más zsinatot is szerveztek francia földre. Troyes-ban több zsinat is volt, de nem mindegyiken volt jelen a pápa: a másodikon 878-ban, az ötödiken 1107-ben és a hatodikon 1129-ben ott volt. Utóbbi alkalommal fogadták el a templomos lovagrend szabályzatát.
Lyonban zsinatoltak 1245-ben és 1274-ben. 1311-12-ben Vienne-ben ültek össze az egyház vezetői – ekkor tanácskoztak a templomos lovagrenddel szembeni vádakról –, bár ez az esemény már az avignoni fogság időszakára esett. Ahogyan Avignon után francia pápát sem választottak, úgy több egyetemes zsinatot sem hívtak össze ebbe az országba.
A Római Szent Birodalom Alpoktól északra eső területein ritkábban fordult meg a katolikus egyházfő. Ilyen volt, amikor 1020-ban VIII. Benedek Bambergbe utazott. 1122-ben II. Callixtus a wormsi zsinaton írta alá közösen a császárral a Wormsi Konkordátumot. II. Ince 1131-ben az akkor a Birodalomhoz tartozó Lüttichben (ma Liège, Belgium) találkozott III. (Szász) Lothar római királlyal, későbbi császárral.
Feljegyezték, hogy 1414 nyarán, útban a konstanzi zsinatra, XXIII. János ellenpápa (ur.: 1410-1415) szekere felborult az Arlberg-hágón. Állítólag dühösen így szitkozódott: „Hic iaceo in nomine diaboli!” („Itt vagyok az ördög nevében!”). Majd a kíséretéhez fordulva így szólt: „Így fogják el a rókákat” – János égi jelnek vette a balesetet, érezte, hogy a zsinat a lemondásával jár majd, így is lett.
Hintók és hordszékek
Fennmaradt egy hintó, amit 1826-ban XII. Leónak készítettek. Ezt utoljára IX. Piusz használta 1870-ben, de a vatikáni fogság miatt félre kellett tennie.
Rómán belül leginkább a „sedia gestatoriát”, azaz a pápai hordszéket használták. 12 férfi vitte a vállán a díszes trónt, amit elsősorban ünnepek alkalmával használtak. Ezt a közlekedési eszközt az egyházfők a római consulok hagyományából vették át. Utoljára I. János Pál pápa használta.
Modern idők
A pápák a múltban meglehetősen konzervatívan álltak hozzá az adott korok legmodernebb közlekedési eszközeihez. XVI. Gergely 1831-ben az Egyházi Állam területén (ami jóval nagyobb volt, mint ma Vatikán) betiltotta vasutat (a gázvilágítással együtt). Akkoriban persze még szinte alig létezett vonatközlekedés, hiszen 1825-ben nyitották meg az első vegyes, ló-gőzgép üzemű vasútvonalat Stockton és Darlington között, majd 1830-ban az első tisztán gőzüzemű vonalat Liverpool és Manchester között; illetve szintén 1830-ban indult meg a vasúti forgalom Franciaországban és az Egyesült Államokban.
A “vasúttilalom” nem volt sokáig hatályban. X. Pius volt az első, aki vonattal utazott 1849. szeptember 8-án, a római forradalom miatt választott emigrációja alatt a Nápoly melletti Portici és Pagani között (utóbbi volt egyébként az első vasútvonal az Itáliai-félszigeten, 1839-ben nyitották meg). 1856-ban adta át Pius az Egyházi Állam első vonalát, ami Rómát és Frascatit kötötte össze. Vatikánnak 1929 óta saját vasútállomása is van, Szent Péter nevét viseli. Két vágány fut be a városállam területére déli irányból.
A vatikáni fogság (1871-1929) időszaka alatt az egyházfők az – 1886-ban feltalált – autót sem használták. XI. Pius (ur.: 1922-39) pápai pontifikálását megelőző érseksége alatt használt gépkocsit, de azt 1929-ig félre kellett tennie.
Megjegyzés: a vatikáni fogság alatt az 1870 és 1929 közötti időszakot szokták érteni. 1870-ben az Olasz Királyság csapatai megostromolták Rómát, elfoglalták a város túlnyomó részét. Az egyházfő ekkor visszavonult a Vatikán falai közé, és soha többet el sem hagyta ezt a területet. Ezzel azt akarta kifejezésre juttatni, hogy nem ismeri el az olasz államot. Csak úgy tudta volna elhagyni a Vatikánt, ha olasz földre lép, ezt akarta elkerülni, így maradt az önkéntes fogság. Az olasz kormány és az Egyház nem tudtak megegyezni Vatikán államiságáról, ezért a soron következő pápák is így tettek felszentelésüket követően, egészen 1929-ig, a lateráni szerződés hatályba lépéséig.
Az 1929. évi lateráni szerződés aláírása után az első „pápamobilok” Pius járművei, egy Bianchi Tipo 20 (ezt 1926-ban kapta) és egy Graham-Paige 837 lettek. Később a Szentszék vásárolt egy Citroën C6 Lictoriát, majd 1930-ban egy Mercedes-Benz W008 460 Nürburg típusú járművet. Ezt követően a mai napig igen gyakori, hogy a pápák a német gyár modelljeit használják.
A pápamobilokon az SCV-1 (= Status Civitatis Vaticanae = Vatikán Városállam) és SCV-9 közötti számjeggyel jelölt rendszámtáblák láthatók. A táblákhoz tartozó autók időnként cserélődnek. Amikor 1981-ben Mehmet Ali Ağca rálőtt II. János Pál pápára, akkor éppen egy nyitott Fiat Campagnolában állva osztott áldást a Szent Péter téren. A jármű az SCV-1 rendszámot viselte.
Ferrari, Lancia és Renault
II. János Pál pápa kipróbálta a Ferrarit is: 1988. június 4-én látogatást tett a maranellói gyárban, ahol a sajtó nyilvánossága előtt körbevitték egy Ferrari Mondial Cabriolet T típusban. Az egyházfő az anyósülés előtt állt a szélvédőben kapaszkodva. A gyár alapítója, Enzo Ferrari nem tudott jelen lenni a látogatáson, ugyanis ekkor már haldoklott, két hónap múlva elhunyt. 2002-ben II. János Pál kapott ajándékba egy Ferrari Enzo típusú autót. Utóbbit XVI. Benedek 2005-ben árverésre bocsátotta, a befolyt összeget jótékonysági célra fordította.
Egyébként Enzo Ferrari, a gyáralapító régóta szeretett volna találkozni az egyházfővel, de erre nem volt lehetősége. Ugyanis felesége, Laura Dominica Garello mellett 1944-től kapcsolatot folytatott barátnőjével, Lina Lardival, aki gyermeket is szült neki. Laurától elválni nem tudott, ugyanis Olaszországban 1970-ig nem volt engedélyezett a házasság felbontása. Mivel Linával „vadházasságban” élt, a Szentszék elvből elutasította Enzo azon kérését, hogy a pápa fogadja. Végül 1988-ban mondott igent II. János Pál, de mint azt a fentiekben írtam, ekkor már késő volt ahhoz, hogy személyesen találkozzanak.
A Szentszék rendszeresen kap más autókat is, különféle gyártóktól. Például 1999-ben a Lancia Giubileo nevű gépkocsit, amiből csupán egy darab készült. 2017-ben Ferenc pápa kapott egy Lamborghini Hurracán 580 PS típusú autót, amit egy év múlva a korábban említett Ferrarihoz hasonlóan szintén elárvereztek.
Persze nem lehet kihagyni Ferenc pápa híres, 1984-es évjáratú Renault 4-esét, amivel állítólag többnyire a Vatikánon belül közlekedik. Egy Renzo Zocca nevű olasz paptól kapta ajándékba. Persze értéktelennek semmiképpen nem nevezném, hiszen a képek alapján gyönyörű állapotban van.
Pápa a magasban
Pápaként első ízben VI. Pál (ur.: 1963-1978) utazott repülőgéppel, amikor 1964-ben Jordániába és Izraelbe látogatott. Ő volt az első pápa, aki Jeruzsálemben tett látogatást; az első, aki elutazott az amerikai, sőt, az az összes kontinensre; valamint az első, aki a vatikáni fogság kezdete óta pontifikátusa alatt elhagyta Olaszország határait.
VI. Pált követően – a nála is többet utazó – II. János Pált az olaszok már „repülő pápa” („Papa Volante”) néven emlegették. 104 apostoli utat tett. Ő járt először a keleti blokkban: 1979-ben, röviddel a megválasztását követően, szülőhazájában, Lengyelországban tett látogatást.